MENÜ

 

kép

 

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Köszöntöm!

 

 

A portál egy kötelezettségek nélküli sajátos segítő kapcsolat a mindennapokban, ahol nem csak olvashat, írhat is. Kérdéseket tehet fel, véleményeit, történeteit is megoszthatja.

A virtuális kapcsolaton kívül, személyes találkozásra is nyílhat lehetősége időpontegyeztetést követően.

 

Mindannyiunk célja egészségesnek lenni.

Egészségünk fontos szerepe: testünk, lelkünk jólétének az állapota.

 

Minden lelki eredetű megbetegedés pszichoszomatikus, vagyis ha a lelkünk fáj, testünkben is megjelenik a fájdalom, így ahhoz, hogy megszüntessük a fizikai fájdalmunkat, a lelkünkben lévő káoszt kell helyreigazítani, sőt, megelőzni, vagyis úgy élni, és létesülni a világban, hogy ne okozzunk magunknak semminemű fájdalmat.

 

Valójában minden a fejben dől el.

Ezért, ne engedjük, hogy gondolataink uralkodjanak felettünk, tudniillik, erősebbek nálunk, és felbecsülhetetlen az erejük, de ez nem jelenti azt, hogy mi vesztesek lennénk velük szemben. Rajtunk áll, és tőlünk függ!

 


„meghallgatás, megértés, együttérzés, támogatás, megnyugtatás, segítségnyújtás"


 

Amit nyújtok:

 

Kapcsolatfelvétel, kapcsolatépítés, kapcsolattartás

Állapot feltérképezése, probléma feltárása

(ok-okozat, megoldás keresése)

Ventillálás, társalgás (önfeledt, "baráti" beszélgetés)

Életvitel, életmód fejlesztése, életvezetési tanácsadás

Személyiség feltárása-elemzése

 

Agytorna, agytréning

 


Kapcsolatfelvétel:

Az adott lehetőségek valamelyikével élve tud kapcsolatba lépni velem. Amennyiben az oldalon keresztül nem szeretne kontaktust teremteni, e-mailben a tomlau@citromail.hu címen, illetve telefonon is megteheti. Lehetőséget kínálok skype beszélgetésre is. Időpont egyeztetést kővetően, személyes találkozásra. A beszélgetések, találkozások csak 16. életévüket betöltött személyekre vonatkoznak. Az Ön döntése, hogy mikor, és milyen formában keres fel, és tart velem. Az általam kínált „segítés” nem gyógyító jellegű, és nem szakellátás.

 

Kapcsolattartás:

Az első találkozáskor történik a bemutatkozás, egymás megismerése. Ekkor kell beszélnie felkeresésének okáról, elmondom az általam kínált lehetőségeket, és kialakul az is, hogy szükséges-e, vagy igényel-e további konzultációt, konzultációkat, majd megkezdődhet a probléma feltárása.

 

Problémakeresés:

Megtörténik a probléma feltérképezése, és az adott lehetőségeimmel célt tűzök, tűzünk ki az életvitel harmonikus irányába.

 

Társalgás:

Az általam nyújtott társalgás nem más, mint beszélgetés, csak kicsit másabb formában, mint egy családtaggal, baráttal, barátnővel, kollegával, vagy kolleganővel. Gátlásait elengedve nem lesz, nem lehet tabu semmi, így önfeledten beszélgethetünk arról, amiről mással, vagy másokkal nem teheti, tenné.

 

Személyiség-feltárás:

Bár a múlt nem lehet tápláléka a jövőnknek, van összefüggés múlt és jövő között, ahogy tetteink és a ránk váró "feladatok" között is. Az életvitel, életmód, életvezetés a testi-lelki egészség megőrzésére szolgál. A személyiségfeltárás különböző módszerekkel is történhet a ventilláció mellett (pl.: név- , szám- , rajz- , kártya elemzés, tesztkészítés).

 

Agytréning:

Meditációra épülő, lazító, relaxációs módszer, amely segíti a test és a lélek egyensúlyban tartását.

 

 

Elérhetőségem:

e-mail: tomlau@citromail.hu

 

 

Kellemes pillanatokat kíván:


Tamás László

- életvezetési tanácsadó -

 

 

Hírek

  •  

    Az oldal fejlesztés alatt áll...

     

     

Szavazás

Honlapom új arculata:
nem tetszik
elmegy
tetszik
nagyon tetszik
nagyon rossz
Asztali nézet