|
2011. Karácsonyára
Hosszú volt az út hazáig. A többiek alig várták hogy hazaérjenek végre. Egész úton azt tervezgették, ki mit tesz majd otthon, kit hogyan vár a kedvese, gyermekei, a díszítések, a fények, az ünnepi asztal, a pompa. Ő nem szólt, nem tudott mit reagálni, bámult maga elé, vagy néha ki, a kocsi ablakán. Tudta, nem lesz otthon senki, nem várja ünnepi eledel, nincs min álmélkodni, nincs mit tervezgetni, mert nem lesz más, csak a magány. Sötét volt, egy-egy fény foszlány villant be, ahogy az utcai lámpákat elkerülték. Küszködött a könnyeivel, de nem mert sírni, magába fojtotta bánatát. Megérkeztek, kollegái a ház előtt álltak meg, kitették, Boldog Karácsonyt kívántak, és illantak is tovább. Nem akart felmenni, de késő volt, sötét és hideg, a hó is esett. Az utcák üresek voltak és némák, talán egy-egy hazafelé bandukoló emberke. Felment. Belépett az üres lakásba, ami, komor és zord volt, és azon az estén fakó is talán. Levetette a cipőjét, és a kabátját, aztán az ablakhoz ment. Amennyire csak ellátott nézte az épületek fényáradatát. A szomszédház nappalijában belátva szemlélte a család boldogságát. Elmerengett magányában, és zokogott, de talán maga sem tudja mért. |
|
|
Hírek
-
Az oldal fejlesztés alatt áll...
Szavazás